Kategória:
Helyi cukiságok, Házi kedvencek
Létrehozva:
2021-12-16 18:21:59
Cikk írója:
Szeged Hirdetője
Kevés kisgyereknek van ilyen jó dolga

Balázska, Bettike, Szederke
Kevés kisgyereknek van olyan jó dolga, mint a kétéves tápéi Sárközi Balázsnak, aki nem jár bölcsődébe, mégsem unatkozik napközben.
Édesanyját sem terheli feleslegesen, láthatóan jól elvan a ház körüli állatokkal. Van belőlük bőven, hobbi és haszon is. Az utóbbiak közé tartózik a meglehetősen népes baromfiudvar minden lakója, tyúk, liba, kacsa, pulyka, gyöngytyúk – közülük mostanában a víziszárnyasok érzik igazán jól magukat, akad tócsa bőven a baromfiudvarban.

Fotó: Karnok Csaba
A tócsát Balázs is megtalálja, dagasztja is a sarat a játszós csizmájában, ha pedig esik, behúzódhat a fedett helyre, a pónilovak és a kecskék közé.
Ottjártunkkor édesapja egyetlen mozdulattal huppantotta a kislegényt a jászolba, látszott, hogy ezt nem először teszi. És a gyermeken is, hogy nagyon szereti etetni az állatokat, fotónkon éppen Bettikének, a kecskének ad szénát, de várja már az ételt, Szederke, a póniló is.
A kecskét a család inkább a hobbi kategóriába sorolja, mint a haszonállatok közé, szeretik simogatni. A pónikat ugyancsak, ahogy természetesen a kutyákat is. Négy kölyke is született nemrégiben a három-, illetve négyéves Bichon havanese párnak, most nyolchetesek, és gyúrja is őket rendesen Balázs. És persze eltörött a mécses, amikor az egyik kiskutya elkerült otthonról...
Forrás: délmagyar.hu
Városi magazin cikkek









Helyi látnivalók









Helyi Programok / események




További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók





